ez a hal, amihez nem sok bizodalmam volt – de szombaton a halasnál messze ez tűnt a legfrissebbnek.
aztán kiderült, hogy ez a hal pont olyan jó ízű, mint amilyen rusnya.
ez a hal a morgóhal (a magyar névért köszönet Noéminek) (hasznos angol szavakat megtanulni szeretőknek: gurnard).
ez a hal, ami egyáltalán nincs túlhalászva (még), mert a rondasága miatt se a halászok, se a szakácsok nem szerették őt.

ez a hal, amit tavaly viszont elkezdtek a sztárchefek felkapni, és az ára úgy megnyolcszázszorozódott – de még így is javában a seebream alatt van (7 euró körül/kiló, ha jól emlékszem).
a tenger fenekén szokott kavarni, és azokkal az első úszóival, amiket a piacon a néni levágott, turkál a homokban. ilyen szép piros, de van sárga és szürke típus is belőle. 27-30 cm-es korában jó enni, a húsa finom és remekjó tömör.

(a recept csak vázlatosan és mindenféle kép nélkül: a halakat (1 db/fő) lefejeztem (nagyon nem jó érzés volt), vaj-olaj keveréken a tűzhelyen félig megsütöttem, besóztam, a visszamaradó zsiradékba szórtam koriandert, 2 csillagánizst, őrölt borsot és egy fél lime levét, átmelegítettem őket; a csillagánizst a hal hasába tettem, a fűszeres zsiradékkal meglocsoltam és 150 fokon 20 percig sütöttem a sütőben – sült kelbimbó volt hozzá, amihez tettem még almát, fokhagymát egészben és szórtam rá kakukkfüvet.)

tesóm hozzáfűzése:
“mi ez az állat?? Éci, tényleg mi ez, meg fogjátok enni? vagy már meg is ettétek?? nem lesz tőle bajotok?”