armageddon

amikor egy év gondolkozás után hirtelen felindulásból megvettük a még egy év után is gyönyörűnek talált kanapét meg a fotőjt (ami nemkülönben gyönyörű) és végre kikerült a lakásból az otromba fekete bőrpamlag a hozzá tartozó fotellel együtt, akkor hirtelen rájöttem, hogy az a fotel volt az elmúlt 4 évben A műtermem. és bár az új fotel tényleg gyönyörű, de a pala rohadtul nem áll rajta stabilan, amit pontosan tudtam már akkor is, amikor ráraktam a gondosan sztájlingolt karfiolkákkal, de bíztam a nemtudommiben.

és hát a nemtudommiben bízni rossz ötlet volt.
mert ami borulhat, az borulni is fog.
rá egyenesen a gyönyörűszép új világosszürke textilborítású fotelre.

[a pillanat itt hálistennek megállt és én kívülről figyelhettem, ahogy megpróbálom megállítani az eseményeket, elfelejtve, hogy egy széken állok, a kezemben egy nagyondrága fényképezőgéppel. mindeközben a fotóalany leért a fotel közepére, a fotó kedvéért rákerült olaj artsztikusan folyt mindenhonnan, a karfiolkák szanaszét, a számítógépem a földön, dacosan tovább szólva, de gyakorlatilag nyílt törést szenvedve, én meg a romok felett ismételgetem ugyanazt a két szót, nagyon hangosan és nagyon idegesen. emlékezetes pillanat volt, na.]

és Balázs mindezen sokk után annyit bírt mondani a képekre este, hogy elég egyhangúak lettek, amire én csak hümmögtem, és kiszedtem a fotel karfájából egy kis ottmaradt korianderzöldet.

roasted cauliflower fettuccine

tészta sült karfiollal

tészta sült karfiollal

Hozzávalók

  • 1 normális fej karfiol, rózsáira szedve
  • 20 dkg tészta (fettucine, pl.)
  • 1-2 ek friss korianderzöld, kaukkfű és tárkony, apróra vágva
  • 1-2 ek olaj
  • 10 dkg parmezán
  • só, bors

Know-how

  1. a karfiolt megmostam és egészen apró rózsákra szedtem szét.
  2. összeforgattam kevés olajjal, sóval, borssal és egy tepsiben szétterítettem: kb. 15 perc alatt puhára sütöttem (közben egyszer-kétszer átforgattam).
  3. amikor kész lett, az apróra vágott zöldfűszerekkel összeforgattam.
  4. a tésztát most is friss lasagne lapok felcsíkozásával gyártottam - 3 perc alatt megfőztem.
  5. a kifőtt tésztára ment a zöldfűszeres sült karfiol, megszórtam sok parmezánnal és tkp. ennyi. (Balázs szerint száraz volt, ő kapott rá még egy kis olajat: most pisztáciát, hogy érezze a törődést.)
  6. MUST TO KNOW: a friss tárkony a legnagyobb jó, ami a sült karfiollal történhet.
http://www.eztettem.hu/2015/11/zoldfuszeres-sult-karfiol.html

roasted cauliflower fettuccine

Szólj hozzá!

Az email címedet bizalmasan kezeljük. A * karakterrel jelölt részek kitöltése kötelező.