atomfizika

a forgalomból már rég kivont szép rózsaszín borotvámhoz tök véletlenül találtam fejeket egy Rossmannban - féláron, ráadásul (merthogy borotvát már nem lehet kapni hozzá, ugye) - végtelenül boldog lettem, hazaszáguldottam, széjjelszaggattam a csomagolást és rögtön rá akartam tenni egy új fejet a szép rózsaszín borotvámra. és ez a lendület volt az, ami letörte azt baszt, amivel végre lehet hajtani a fejcserét. (vagy nem tudom, mi, de a basz letört.)

kicsit hülyén néztem, de aztán úgy gondoltam, hogy nyilván ki lehet ezt a fejet cserélni másképp is.

amikor már 13 perce minden létező eszközzel próbáltam lefeszegetni a fejet a nyélről, kezdtem elbizonytalanodni. de mielőtt végleg maga alá gyűrt volna az kétségbeesés, jobbnak láttam kenni egy vajas kenyeret. (ami az utóbbi időben toronymagasan vezeti a mit eszik Éci? listát. már ha van kenyér itthon. és nem romlott a vaj. ha igen, akkor kínait eszek a sarkon. leginkább egyedül, hogy fokozzam a fokozhatatlant.)

na, és akkor most hirtelen átkötéssel itt egy üvegbe töltött saláta, ami pont annyira egyszerű, mint egy bot és amire Katuci eléggé felvonta a szemöldökét, miközben az volt az arcán, hogy én szeretlek, Éci, de ezt ugye nem gondoltad komolyan?

de.

salad in jar

e képen megcsodálható a legújabb szerzeményem, úgyis mint 4 db cementlap, amit egy szakközépiskola munkavédelmi bejárásán szereztem és hazafuvaroztam biciklivel. ha valaki fuvarozott már haza 4 cementlapot biciklivel, tudja, hogy ez mivel jár. a többieknek meg úgyse tudnám elég plasztikusan leírni. hosszú utam volt, legyen annyi elég.

gorgonzolás csicseriborsó-saláta

gorgonzolás csicseriborsó-saláta

hozzávalók

  • mazsola
  • csicseriborsó
  • uborka, reszelve
  • füstölt makréla, falatnyi darabokban
  • gorgonzola : joghurt 1:1 arányban kikeverve
  • kapor

know-how

  1. nem írtam mennyiségeket, saláta lévén, mindenki ízlése szerint pakolja össze.
  2. a joghurt-gorgonzola 3-3 tk volt, 1 evőkanálnyi apróra vágott kaporra kikeverve.
  3. a hozzávalókat a felsorolás sorrendjében rétegeztem egy 3 dl-es üvegbe - ennek a mennyiségnek a dupláját simán megettem ebédre, de tény: én kimondottan sokat eszek.

salad in jar

az üvegbe összekészített salátának nagy előnye a könnyű szállíthatósága, a roppant variabilitása és az előre elkészíthetősége. fentebb már említettem, hogy a 3 dl-s üveg bár igen csinos, de nekem távolról se volt elég ebédre annyi saláta, amit ebbe bele tudtam nyomni.

van pár alapvetés a rétegzéssel kapcsolatban, amik nagyjából józan paraszti ésszel is könnyen beláthatóak (én a fotográfia kedvéért csak nagy vonalakban vettem ezt figyelembe, de mondjuk nem is szállítottam sehova a salátát):

  • a rétegezést a salátaöntettel kezdjünk (ha használunk ilyet)
  • erre jönnek a keményebb zöldségfélék (répa, paprika, uborka...)
  • aztán a hüvelyesek (bab, csicseriborsó...) vagy a tészta, rizs
  • ha még aznap megesszük a salátát (vagy este összerakjuk és másnap), a következő réteg lehet bm húsféle, hal, főtt tojás, sajt - mint fehérjeforrás - ez elég fontos réteg, ha az ember nem akar ebéd után 20 perccel éhen halni
  • a következő sor a puhább zöldségeké (avokádó, paradicsom)
  • erre jöhetnek a magvak (és a quinoa, köles is inkább ebbe a sorba kerüljön, mint lejjebb)
  • végül az egészet zöldsalátával tessenek lezárni.