félmaraton, my ass

eredetileg úgy terveztem, hogy majd átbillenek és imádni fogok félmaratont futni, sőt, annyira belejövök, hogy simán letolom a maratont is. ennek apropóján lett volna itt egy szép ívű összefoglalás az elmúlt 3-4 hónapról, egy kis táplálkozástudományi kitekintéssel, lábdiagnosztikával, futócipőárakkal, SMR-hengerrel, futópados edzéstervvel, megmiegymással. aztán múlt héten pénteken többórás kínlódás után valahogy elrángattam magam a heti 2. futásra a 3. futás napján, amit miatt nagyon durván elkéstem az esti találkáról.

valamikor az éjszakában hazaértem, a lakáskulcsom meg nem volt sehol - amíg ezt ébredő pánikkal konstatáltam, megjött John, a ninja az új szomszéd, de ezt csak akkor vettem észre, amikor átnyúlt a vállam fölött (és kinyitotta a lépcsőházajtót) - na, hát abban a pillanatban felejtettem el azt, hogy nincs meg a lakáskulcsom és kaptam szívinfarktust, amit olyan hitelesen alakítottam, hogy John percekig sorryzott, meg mondott még mást is, de fogalmam sincs, hogy mit, mert magyarul is elfelejtettem, nemhogy angolul.

amikor újra beszédképessé váltam, kölcsönösen kiudvariaskodtuk magunkat, elmondtuk sokszor, hogy sorry és hogy no problem - aztán eszembe jutott, hogy oké, hogy problem nincs, de lakáskulcsom se, ami ennél a pontnál azért már határozottan aggasztott. viszont ha már John volt szíves beengedni a lépcsőházba, gondoltam, megközelítem a bezárt lakást, hátha ott majd eszembe jut, hogy mégis hol a pics*ban hagyhattam el a kulcsomat - de az ajtó előtt már nem kellett hosszan gondolkoznom, mert az egyszerűség kedvéért benne hagytam a kulcsot a zárban.

kívülről.

és akkor azt gondoltam, hogy vivicitta, my ass.


ez itt lentebb viszont akár futókaja is lehet: van benne lassan felszívódó szénhidrát, meg fehérje meg ilyenek, úgyhogy 1.5-2 órával futás előtt betolva szárnyakat ad(hatna), bár nem teszi mindig, cserébe legalább finom.

az ultimate reggeli müzli

az ultimate reggeli müzli

hozzávalók

  • 3 ek zabpehely
  • 1 kisebb alma felkockázva (de fél alma, fél banánnal is csinálom; vagy körtével, vagy bm gyümölccsel)
  • 1/2 ek mazsola
  • 1 csapott ek chiamag
  • 1 ek kakaóbabtöret
  • 1 púpos ek Aby Bio Mesterkeverék*
  • 1/2 ek tökmag/napraforgómag/dió
  • 1 kis doboz joghurt
  • 1-2 ek túró
  • fahéj (opcionálisan)

know-how

  1. *ezt össze szoktam keverni 1/3 - 1/3 - 1/3 arányban búzakorpával és puffasztott quinoával
  2. a felsorolt dolgokat egy tálkában összekeverem, hagyom 5 percet állni, megeszem.

morning boost