Receptek, amikben van tejszín

glamping

a glamping nem mondott nekem semmit hétfőig, de hál’ istennek csakis olyan barátokkal rendelkezem (direkt), akik még az ilyen dolgokat is tudják. és meg is mutatják nekem. így történt, hogy ma reggel Pere ideállított Kesével meg egy olyan k nagy bmw.vel, amiben én még életemben nem ültem, és elutaztattak Noszvajra. Kesével út közben csak kétszer keveredtem rövidebb elméleti vitába, de tekintve a sebességünket ez ki is tartott 150 km.en át. a művészfilm-finanszírozással annyira feldúltam szegény gyereket, hogy úgy 100 km/h-val [ Tovább ]

KÖZÖS RECEPT #4: tiramisu

a közös recept négyőnk (Anikó, Gaba, Katuci, én) konyha-projektje, aminek már vannak előzményei (1–2–3), de az első évadot ezzel a tiramisukörrel befejezzük. köszi lányok, itt is, újra, hogy jöttetek, csináltátok – én kimondottan élveztem a közös dolgainkat. azt gondoltam, hogy a tirmaisu a következőképp fog történni: elmegyek a bótba, veszek egy mascarponét meg egy babapiskótát, aztán a mascarpones doboz tetején levő receptet megcsinálom. erre írták a többiek, hogy mennyi lehetőség van ebben a desszertben. magamban: ühüm. ezek a lányok mennyire [ Tovább ]

KÖZÖS RECEPT #3: csirke tikka

a közös recept négyőnk (Anikó, Gaba, Katuci + én) konyhai projektje, aminek az előzményei itt és itt áttekinthetőek. a 3. epizód Anikó tikka masalája köré szerveződött. de ez a tikka masala nem fog bevonulni sehova. kellően messziről indítva: majdnem lekéstem a vonatot szombat reggel, ami olyan k drága volt, hogy félútig nem tértem magamhoz, aztán anya elfelejtette, hogy hazajövök, úgyhogy begyalogoltam az állomásról, a bót raktára időközben a plafonig feltöltődött az új áruval, amit másfél napba telt lefényképezgetni. két kapszli [ Tovább ]

bavarois avagy RTFM

a Kifőztük májusi számába készült ez a zselés izé, bár a feldobott 9 ajánlatból az “esetleg ezt is lehet” kategóriába került, de közbejött Balázs kórsága, kizökkent az idő, meg én is vele. nem volt kedvem semmi, vajas kenyérnél bonyolultabbhoz. a bavarois-t az isten is ilyen alkalmakra teremtette – gondoltam másnap reggelig, amikor is szembesültem vele, hogy a nagyon gyors, nagyon egyszerű zselés izém b#@$tt megszilárdulni. első gondolat: “hát én most nagyon ideges vagyok” – aztán elolvastam a jegybank-saga újabb epizódját. [ Tovább ]

just for VIP

Giacomo is one of those people i really like. not just for his cooking talent, but his personality. and i always pay attention for my beloved friends’ birthdays. the first time when we talked about celebrations we were after many bottles and my translation ability wasn’t as perfect as usual (hahaha) –  i drove his birthday home. not so accurately. at least the month was ok. so i sat in front of him one day and chatted about some other [ Tovább ]

találkozás egy régi szerelemmel

avagy nagyon apró kisokos kagylófőzéshez. városi legenda, hogy kagylót csak az r-es hónapokban eszik a kiművelt fő. – nem. kagylót enni bármikor lehet. másik legenda, hogy a főzés előtt már nyitott kagyló kuka. – nem. általában még élnek ilyenkor is, csak kicsit össze kell nyomni a héjat (ha így sem csukódik be, akkor tényleg döglött, és kuka, ha büdös halszagú, szintén.) és akkor még idevezetem, hogy több vas és B12 van benne, mint a marhában (ami remekjó hír nekem, mert [ Tovább ]

úgy volt, hogy pavlova lesz

aztán végül eton mess* lett, mert továbbra sem tudok habcsókot sütni. de legalább már azt tudom, mit jelent túlverni a habot: van egy pont, amikor még tök szép kemény, és csúcsok is vannak benne, aztán ez átfordul a pillanat tört része alatt lassan folyós állagba, amiben már se keménység, se csúcsok – na, ezért nem kell telefonálni habverés közben. *az eton mess szókapcsolat 1. tagja egy puccos angliai főiskolára utal, ahol májusban rendezik az éves krikettbajnokságot egy másik, szintén puccos [ Tovább ]

tejszínes gesztenyekrém(leves) fűszeres grissinivel

Balázsnak még 2 hétig kell karácsony ízű táplálékokat befogadnia. de aztán slussz: még soha nem sikerült olyat csinálnom, hogy karácsonyi hangulat. utóbb már nem is próbálkoztam vele, a karácsonyi wellness-pakkokban van minden: szauna-evés-ivás-prüntyi zene a hallban-sokcsatornás nagyképernyős színes tv usb-csatlakozással, arra az esetre, ha netán nem a reszkessetek betörőket akarná nézni az ember+egy aktuál társas. és a szívet átjáró szentlélek. Printtejszínes gesztenyekrém(leves) fűszeres grissinivel Elkészítési idő: 30 minutes Hozzávalók20 dkg pucolt gesztenye* 1 fej hagyma apróra vágva 1 gerezd fokhagyma [ Tovább ]