bootcamp

a bootcampről volt valami halvány sejtésem, amit jól érthetően próbáltam összegezni a bootcampről még halvány sejtésekkel sem rendelkező Balázsnak: "szerintem be fogunk szarni." és télleg. (mondjuk, ő sokkal jobban, ha jól láttam, de egy idő után már nem tudtam másra koncentrálni, csak a 20 mp.k leteltét jelző csipogásra.)

valami rossz előérzetem lehetett volna, amikor a futóúton összefutottam (hehe) az edzőlánnyal a múltkor. a 10.8as átlagsebességem állásnak tűnt az ő tempójához képest. de azt azért nem gondoltam, hogy az első 5 feladatos etap (aminek az elején még vigyorogva nyugtázom a 2×20 mp fekvőtámaszt) 2. körénél (a 12. percnél vagyunk és még 2 kör van ebből a részből) már erős küzdelmet fogok folytatni a túlélésért, és minden büszkeségemet levetve női fekvőtámaszt csinálok (ÉN!), és a harmadik feladatsor hasazásos résznél vinnyogva anyázok, de akkor se birom felemelni a lábamat a talajszintről derékszögig.

most ha teljesen mozdulatlanná merevedek, csak akkor fáj (a hasizmom), ha levegőt veszek, minden egyéb esetben mindenhol.

és a legdurvább, hogy azt hittem, nem vagyok puhapöcs.

ez a lencsés cucc a bc előtt készült, utólag: nagyon helyesen. egy fél disznóval a hasamban valószínűleg keményebb lett volna végigcsinálni. már ha ez a küzdelem fokozható.

lencsés galette

lencsés galette

hozzávalók

  • 10 dkg zöld lencse (a lencsékről okosság itt, a zöld pontjó salátákhoz)
  • 1 babérlevél
  • 1 tk római kömény
  • 1 tk koriandermag
  • 12 dkg natúr joghurt
  • 2 ek petrezselyemzöl, apróra vágva
  • 25 dkg rukkola, durvára darabolva
  • 1/2 fej lilahagyma, apróra kockázva
  • 1 gerezd fokhagyma, szeletelve
  • 1/2 citrom leve
  • 1 csomag kész levelestészta (lidl)

know-how

  1. a lencsét átmostam és fél liter vízben a babérlevéllel együtt kb 30 percig főztem (felforraltam, aztán takarékon) (közben néha csekkoltam, mostanában folyamatos parám a szétfőzés).
  2. a koriandert és a római köményt egy száraz serpenyőben megpirítottam (odaégettem), aztán mozsárban összetörtem.
  3. a felkockázott lilahagymát megdinszteltem, a végén hozzáadtam a fokhagymát is kis időre, az összetört fűszerekkel együtt.
  4. a megfőtt és kihűlt lencsét hozzákevertem a hagymához.
  5. az egészet összekevertem a joghurttal és a darabolt rukkolával.
  6. mindez képezte együttesen a feltétet.
  7. mindezen idő alatt a levelestésztát kihengergettem, 9 téglalappá alakítottam, 15 perc alatt szépre sütöttem.
  8. a megsült téglatestekre (immár) tettem a lencsés feltétet (kicsit bezúztam a tetejüket a tégláknak, így a belsejükbe is került töltelék - elmés, nemde? pedig csak nem akartam, hogy az első falatnál leessen az összes drága jó kis lencseszem.)

forrás: Ottoleghi Plentyje (ögen end ögen) --- a lencse tészta nélkül is zseniális

lencsés galette