iszik

nálam simán eltelik úgy egy nap, hogy direktbe nem iszok.

ezen szokásomnak köszönhetően ismerkedhettem meg az indonéz kórházi viszonyokkal a 2. ázsia-touron (meg a magyar - indonéz roaming-díjakkal, kicsit később, hála a biztosító kedves érdeklődésének a hogylétemről naponta 2x - okulásképp: a biztosító által kifizetett összeg nem fedezte a telefonszámlámat, amit a velük csevegés generált, illetve: beszállókártyákat mindig eltenni, akkor is, ha 123 lesz belőlük az út során, mert a nevemre Yogyakartában kiállított orvosi papír a Hungária krt.i biztosító-központban személyesen bemutatva nem volt elegendő annak bizonyítására, hogy elmentem és visszajöttem): a 40 fokban és a 150%os páratartalomban a veséim nem tolerálták egy idő után a nemivást. és egy nap nem a müezzinre ébredtem, és Borobudurt is mindenki előtt sikerült megmásznom, 14 mp.ig csodáltam a napfelkeltét, majd leszáguldottam róla és feltérképeztem, milyen a wc egy UNESCO világörökségen. (utána megint visszamásztam, és sokáig kerestem az óriásbuddhát, mire rájöttem, hogy minden Buddha-szobor egyforma (kicsi), legfeljebb nincs feje mindegyiknek, és ÉN is tudok óriásbuddhát fényképezni, csak jó szögben kell aláfeküdni. hát na.)

mindez csak azért jutott eszembe, mert Pere óvatosan megjegyezte 2 hete, hogy biztos van valami nyomós okom, de tán azért már nem ártana innom kicsit így 2 nap után. majd pár napja megnéztem egy cikket (nincs benne semmi info, amúgy, se literekről, se a víz élő szervezetben betöltött szerepéről, csak két kép egy csúnya néniről, aki megszépül, mert iszik. nahát!)

azóta iszok, sokat. hogy ne legyek csúnya és aszott. meg pisiliek is, sokat. mert kell.

de a veséim biztos vígak odabenn.

és az utóbbi héten már volt vagy négyszer leves. mert úgy azért csak jobb folyadékot bevinni.

ui. tisztában vagyok az ikes igék ragozásával.

kókuszos paradicsomleves

kókuszos paradicsomleves

hozzávalók

  • 2 doboz paradicsomkonzerv (400 g/doboz)
  • 1.6 dl kókusztej
  • 4 dl zöldségleves
  • 1 fej vöröshagyma, aprítva
  • 7 szem kardamom magjai, összetörve (kb. 1/2 tk mag)
  • 2-3 ek tészta
  • a paradicsom jól működik együtt a koriandermaggal, csillagánizzsal, vagy édesköménymaggal is - ha a kardamom túl bizarrnak tűnne (de nem az)

know-how

  1. az apróra vágott hagymát puhára pároltam, rászórtam a mozsárban összetört kardamomot, 1 percig kevergettem együtt őket, majd ráöntöttem a paradicsomkonzerveket, a kókusztejet és a zöldséglevest - 10 percig közepes lángon főztem.
  2. mivel én krémleves-fanatikus vagyok, nyilván pürésítettem, de a darabolt paradicsomkonzerv botmixer nélkül is ehető végeredményhez vezet.
  3. 10 perc és pürésítés után hozzászórtam a tésztát és azzal még további 10 percet főztem.

forrás - ez a könyv, úúú, nagyon nagy szuperség!

creamy tomatoe soup