galette – winter edition

winter galette

történtek már korábban próbálkozások galette legyártására errefele. azok elég hosszú időre elvették a kedvemet a galette-el való kísérletezgetéstől. fogalmam sincs, vajh miért gondoltam úgy tegnap mégis, megtekintvén a 4 darab rohadásnak indult körtét, hogy galette.

a csattanót a történet elejére hozva: jelentősebb idő fog eltelni egy újabb galette-ig.

a tészta két galette-nyi adag, gondoltam, egyet megsütök, amíg van fény, csodálatos képeket csinálok róla, aztán jól bezabálom, Balázs meg majd megkapja este frissen az ő adagját (felhívnám a figyelmet csodálatos feleség mivoltomra).

aztán az elképezlésem több helyen felülíródott.

pontosan kétszer sikerült beborítanom a sütőbe az első galette-et. bosszúból feltekertem a gázt. úgyhogy nemcsak gusztustalan, de égett is volt, így a "csodálatos képek" menüt kihúztam és kép nélkül zabáltam be. (előtte tettem egy kétségbeesett próbálkozást a konyhában uralkodó állapotok normalizálására: a ledarált cukrot, kis gondolkozás után, beleborítottam a lisztes zacskóba. mivel volt egy kis rosszérzésem, belenyaltam. az elhangzottakat most nem idézném talán.)

a második adagra összeszedtem annyi rutint, hogy egészben tudtam kiszedni a sütőből.

ennél a pontnál jöttem rá a szekrény áttúrása után, hogy az utolsó üveg dulce de lechet olyan régen megettem, hogy már nem is emlékszem rá, hogy ezt cselekedtem. (itt kell megjegyeznem, hogy az egész galette-ügy azért kezdődött, mert annyira jónak találtam a sült karamellás tetejű galette ötletét. ami a fentebbi ok miatt nem valósulhatott meg, ugye.) további nehezítésként a helyi rádióban máriáhkáréj és kispajásai egész délutános karácsonyi szessönbe kezdtek, amitől enyhe, de kitartó idegrángásom volt. a fény rohamos fogyatkozása miatt nem értem rá hosszasan elmélázni a karamellkrém hiánya miatt érzett, belsőmben tátongó  űrön, sőt a rádiót se állítottam odább. ha ez az ólájvanforkrisztmösz, akkor nem harcolok tovább.

az hogy, a darktable beszart a végére, már meg se lepett, leültem háttal a konyhának, mert az a látvány, ami ott van, nem az én megtépázott idegeimnek való, és megírtam ezt.

a történet megtörtént eseményeken alapszik.

galette – winter edition

galette – winter edition

hozzávalók

  • a tésztához:
  • 3 ek joghurt
  • 84 ml jéghideg víz
  • 16.75 dkg liszt (sima fehér, darált zabpehely, teljes kiőrlésű vegyesen) - az eredeti receptben 125 g liszt és 42.5 g kukoricadara szerepel
  • 1/2 tk só
  • 14 dkg vaj
  • a krémhez:
  • 1 ltojás fehérje
  • 3 tk porcukor
  • 5 dkg darált mandula
  • 8 dkg olvasztott vaj
  • a feltéthez:
  • 3 körte
  • 1 tk csillagánizs magja, ledarálva
  • 1/2 tk fahéj
  • 2 ek citromlé
  • 3-4 ek cukor

know-how

  1. (erről a tésztáról csakis Julia Child személye iránt érzett tiszteletem miatt esik itt említés, szerintem nem jó tészta, persze, simán lehet, hogy csak nem kellett volna extremitásokat is belekevernem a sima lisztbe) - a vizet és a joghurtot összekevertem.
  2. a késes aprítóba beleszórtam a lisztes keveréket, a cukrot és a sót, belekockáztam a vajat és addig kevertettem a géppel, amíg morzsalékos állagú lett.
  3. eztán fokozatosan hozzáöntöttem a joghurtos vizet (folyamatosan járt a gép).
  4. addig folytattam a keverést, amíg a tészta szépen összeállt.
  5. enyhén lisztezett felületre borítottam, kettévettem és kör alakúvá lapogattam a két gombócot.
  6. becsomagoltam folpackba és betettem egy órára a mélyhűtőbe őket.
  7. amíg dermedtek, megcsináltam a krémet.
  8. a tojásfehérjét felvertem a porcukorral, fokozatosan adagoltam hozzá a darált manndulát, végül az olvasztott vajat - felhasználásig hűtő.
  9. a teljesen megdermedt tésztalapot (egyszerre egyet, a másik maradjon a hűtőben) rátettem egy megfelelően nagy sütőpapírra, a tetején rajtahagytam a fóliát - így nyújtottam ki egészen vékonyra (3 mm). az alul papír, felül fólia miatt nem ragadt rá a tészta se a nyújtólapra, de a nyújtófára.
  10. a kinyújtott tésztát megkentem a krém felével, úgy, hogy üresen hagytam egy 2-3 centis sávot a tésztából.
  11. a krémezett részt megraktam a felszeletelt körtével, meglocsoltam kis citromlével, aztán megszórtam a fahéjas-csillagánizsos cukorral.
  12. az üresen hagyott szélet ráhajtottam a körteszeletekre.
  13. kb 30 perc alatt megsütöttem.
  14. amikor már kicsit hűlt, megszórtam porcukorral (lisztes porcukorral) és tettem rá még bónusz almaszeleteket.

forrás

star anis

winter galette