VKF! 62. – összefoglaló I. (sós szekció)

egy VKF-hónap nagyon rövid története:
0. pillanat: Katuci levelet ír hősnőnknek, hogy találjon már ki legközelebbre valamit a VKF!-re, jó? – jó. — kiírás megtörténik.
1. hét: semmi történés.
2. hét: semmi történés.
3. hét: semmi történés – itt már hősnőnk kezdett aggódni, meg körbeírkálni nála okosabbaknak, hogy jajjajajj, mi lesz? amire mindenki megnyugtatólag közli, hogy ő mindenképp csinál valamit (az összes ő határidőn túl 1-2-3 nappal futott be végül. 🙂 ).
4. hét: semmi történés – na jó, gondolta hősnőnk, legfeljebb majd én és egy tál rizs állunk ki a világ elé a VKF! összefoglalóban és megírom, hogy a 62. forduló érdeklődés hiányában elmaradt.

a zárás előtti nap:  befutott az első recept.  és szabadkozott a szerző, hogy bocs, hogy ennyire sietett, és határidő előtt kitette. és akkor hősnőnk lehülyepicsázta magát homlokára csapott, hogy ja, hát volt konkrét határidő. amit ráadásul ő talált ki. és amit mindenki szépen tartott is (kivétel: l. fentebb): elkezdtek jönni a receptek, sokan, nagyon sokan — én meg egy idő után már nem tudtam nem arra gondolni, hogy úristen, mi lesz ezt összegezni. és tényleg. úgyhogy egyáltalán nem irigylem Colette-et, a Zöld Múzsa alkotóját most, hogy átadom neki a következő háziasszonyságot. hehe.

köszönet mindenkinek, aki résztvett! soha nem gondoltam volna, hogy ennyien rápörögtök a rizsre, de nagyon nagy jófejség tőletek, hogy nem hagytatok magamra a tál rizsemmel.

és akkor a lista, tessenek szemezgetni (a sorrend esetleges, nem tükröz semmiféle rangsort)

a Fehérfalat blog írója, Zsu 2 pályaművet nominált: ezt a rizses muffint, ami tök véletlenül jött létre, cserébe viszont nagyon fincsinek néz ki —
fehér fakat _ rizsmuffin2
és ezt a szalonnás-rizses egytálat.
fehér falat _ szalonnás rizs1

Fűszermánia Gabi egy jó kis indiai vega cuccal készült (biryani), plusz jóság benne, hogy az indiai receptúrákkal szemben itt nem másfél méteres fűszerlista van, úgyhogy bátran neki lehet állni kezdő indusoknak is:
fűszermánia _ birijan

és a Tetovált lány a sushit is bevállalta! – szóval pöpec szótár, fázisfotók a hozzá hasonlóan bátraknak a bejegyzésében, nekem meg a csepeli sushizó, biztos, ami biztos.
a tetovált lány konyhája _ sushi

Aranytepsi csudálatos kelt tésztáit szerintem mindenki ismeri, aki egy kicsit is odafigyel a blogvilágra – nagy bánatomra most semmi kelt nem lett, de cserébe egy jó kis tavaszi rizsleves igen.
aranytepsi _ rizsleves

Éva, az Ahogy eszik, úgy puffad írója régi motoroshoz méltó professzionalizmussal készített világos leírást és szép képet az olasz klasszikról, az aranciniről.
ahogy eszik, úgy puffad _ arancini

és még egy arancini (pluszpont) megfejelve egy kis mortadellával és bivalymozzarellával (még egy pluszpont) a Tavola in piazza blogról – ráadásul direkt a VKF! miatt, mert Gabáék nem is szeretik — és bocs már, tudom, hogy nem szoktak minősíteni a VKF!en, de erős gasztrofényképészeti érdeklődésemet nem tudtam agyonnyomni, és Gaba golyói lettek az egyik. kedvenc képem.
tavola in piazza _ arancini

szintén Gaba jegyzi a következő receptet is, de a másik, megkerülhetetlen, tematikus blogja nevében: a pisztrángos, sütőtökös rizottó  (alaplével!!) a Tarka Bárkan olvasható.
1

és akkor még egy golyó: a Tűpárna és habverő blogtól kaptam ezt a fűszeres barnarizsgolyót – végtelen boldoggá tesz a tudat, hogy az én kis játékkiírásom volt az utolsó lökés 2 év után, hogy Eszter rizsgolyói elkészüljenek 🙂
tűpárna és habverő _ fűszeres barnarizsgolyó

a wannabe chef lányai Gabához hasonló expertek: az ázsia konyhával kapcsolatos alapvetésekért náluk kell kezdeni a keresést: ketten vannak, két receptet kaptam – az első ez a tempura donburi ördögszekér gombával meg királyrákfarokkal (direkt a kedvemért 😉 )
wannabechef _ tendon

a másik wannabes recipe pedig ez a gyönyörűséges pirított, sült rizs — újabb szubjektivitás fog következni: ez a kettes számú kedvencem a beküldöttek közül – a kép is, a tartalma is.
wannabechef2 _ sült rizs

a Sünis kanál recipéje szintén befutó lett nálam: kimondottan zseniálisnak tartom a sajtos rizslepények ötletét – ha nem szenvednék éppen nagyon durva konyhaundortól, tuti megcsinálnám
SAJTOS RIZSLEPÉNYSZENDVICSEK TÚRÓVAL TÖLTVE, PIKÁNSAN ÉS HAGYOMÁNYOSAN

a Rozmaring és Ibolya blogtól olyan receptet kaptam, amiről még soha nem hallottam (köszi, Ibolya!): a hagymás pulao a kókuszos-szegfűszeges csavarral mindenképp megéri a kipróbálást.
rozmaring és ibolya _ hagymás pulao

a rizsázzunk! blog Anikójától (figyeld a stílszerűséget!) piláfot kaptam – a piláfot szeretem, mert a piláf jó – szeressétek ti is. egyebet nem tudok mondani.
rizsazzunk _ pacolt sult zoldseges pilaf

Mandula konyhai kalandjai írója egy egyetemista lány, aki szerintem tök cuki módon heti menüt ír – menürész volt a pályamű is, a spenótos, rizses rakott csirkemell
mandula konyhai kalandjai _ spenótos rakott rizs

Koskacukor is rizottót villantott, cukkinivel ÉS tárkonnyal – érdekes párosítás, de Brigi beszámolója szerint kimondottan jól passzoltak egymáshoz.
koskacukor_tárkonyos cukkinis rizottó

újabb kedvencem Kisildi sárgarépás, narancsos rizssalátája – semmi faxni, pure élvezet: Éciknek való kaja.
kisildi _ sárgarépás narancsos rizssaláta

és a sós szekció zárásaként itt az én bibimbapom, amiről végtelen sok információt olvashattok az eredeti bejegyzésben:
bibimbap

vigyázó szemeteket továbbra is tartsátok itt, mert kb. holnapra kész lesz az édes szekció összefoglalója is – szerintem ez is egy erős mezőny volt, de az édesben a lányok különösen odatették magukat.

22 hozzászólás a bejegyzéshez

  1. Pere

    A szalonnás-zöldséges rizstálat össze is dobom ebédre, egészen véletlenül van itthon szalonna, bár szerintem némi rendes sonkával kiegészítem. Sünis kanál rizslepényét és a hagymás pulaot is nagyon megkóstolnám!

    Válasz
      1. Pere

        Nos, a következő változat készült el: Rizs megfőz, fűszerezve római köménnyel. Szalonna, parasztsonka, hagyma, fokhagyma lepirít/megfuttat, gomba, hogy felszívja az értékes zsiradékot/ízeket. Sárgarépa ressre főzve. Az egész összekever, pluszban házi lecsóval, friss borssal, házi erős paprikával felturbózva. Némi házi paradicsomlével locsolva készre főz. Pálinka előtte, testesebb vörös bor utána.

        Válasz
        1. Éci Szerző

          én is éreztem a római kömény inkább odaillését annál a receptnél 🙂 és hát nagyon köszönjük, Novák úr, a legközelebbi VKF!-ünkön szeretettel látjuk 😀

          Válasz
  2. Aniko

    Imadlak olvasni, es latom a potyoges mogott a sok-sok munkat! Remek round-up, varom a kovetkezot!

    Válasz
  3. anna (eszik)

    aaaah elfelejtettem /o\
    en meg akartam gimbapot csinalni, marmint szoktam sokszor csak most epp nem jutott eszembe hogy IDE is akartam kuldeni
    hm kar, milyen szepen passzolt volna a szusi es a bibimbap koze ^_^

    Válasz
    1. Éci Szerző

      ha gondolod, küldd el gyors – az ázsiai konyha elkötelezett híveként nem bírnék nyugodtan aludni, ha pont egy gimbap (nálam kimbap) maradna ki…

      Válasz
      1. anna (eszik)

        hat az a baj hogy sztem nincs kepem a regiekrol es raaadasul sztem ezen a heten keptelenseg hogy megcsinalnam. HA netan megis, akk elkuldom, oke. (wikipedian angol szocikk cime gimbap, az alapjan dontottem ugy h ugy fogom hivni, marhara idegesitett hogy nem tudtam.)

        Válasz
  4. Gabi

    Ez a “rizsa” is meglehetősen klasszra sikeredett, ahogy azt már tőled megszoktam. Megvolt a röhögés, a gyönyörködés, egyszóval minden, ami kell egy jó összefoglaló olvasásakor. Örülök, hogy “belerángattál”, köszi! 🙂

    Válasz
  5. Gaba

    “Gaba golyói” 🙂 Imádlak, Éci! ♥ Biztos, hogy nem maradtál volna egyedül azzal a bizonyos tál rizzsel, megígértem, hogy jövök! (Igaz, most egy darabig nem eszünk rizst, mert úgy vagyunk vele, mint a svéd kislány, aki bélyeget gyűjtött – de ezt már említettem mailben.) Szuperek lettek a receptek, a fent írtaktól függetlenül wannabe lányok ételeit, Sünis kanál rizslepényeit és Kisildi rizssalátáját sertésnyelvvel elmentettem a kipróbáljuk mappába. Köszi a játékot és a szórakoztató összefoglalót!

    Válasz
  6. colette

    Micsoda felhozatal! A rizslepénykéket már gondoltban vegánosítottam… rizsből van és kerek…bejövős 😉 Heheheee…a labdát meg jól idepasszoltad, most aztán reszkessen minden húsevő ( nem diszkriminálok ám, csak viccelek ), mert a téma tuti valami zőőőőd lesz.

    Tűkön ülök az édes szekció miatt 😉

    Válasz
  7. Mandula

    Kedves Éci!
    Már nagyon vártam az összefoglalót, és most sem csalódtam: szuper receptek érkeztek megint, lesz miket beiktatni a heti menükbe! 🙂
    Köszönöm a játékot! 🙂

    Válasz
    1. Éci Szerző

      én köszönöm, hogy hoztál recipét 🙂 és az édeseket is nézd majd át mindenképp, nagyon tuti dolgok vannak köztük.

      Válasz

Leave a Reply to Gaba Cancel reply

Az email címedet bizalmasan kezeljük. A * karakterrel jelölt részek kitöltése kötelező.