KÖZÖS RECEPT #3: csirke tikka

a közös recept négyőnk (Anikó, Gaba, Katuci + én) konyhai projektje, aminek az előzményei itt és itt áttekinthetőek.
a 3. epizód Anikó tikka masalája köré szerveződött.

de ez a tikka masala nem fog bevonulni sehova.

kellően messziről indítva: majdnem lekéstem a vonatot szombat reggel, ami olyan k drága volt, hogy félútig nem tértem magamhoz, aztán anya elfelejtette, hogy hazajövök, úgyhogy begyalogoltam az állomásról, a bót raktára időközben a plafonig feltöltődött az új áruval, amit másfél napba telt lefényképezgetni. két kapszli meg három zacskó közt elrohantam a boltba kurkumáért (nem volt – nagyon durva), meg paradicsomkonzervért (az se). (mivel esélyesnek láttam, hogy Szeghalmon nem kapok se római köményt, se garam masalát, azt hoztam), bepácoltam, megpucoltam, megfőztem, sütöttem, aztán újabb papírzacskó-fotográfiák, és amikor már rá tudtam volna hányni a fotóapparátra, még le kellett fényképeznem a csirkét, ami kurkuma nélkül tökéletesen fosszínű volt. aztán Panni barátnőm megjelent a helyszínen, egyértelműen és határozottan kiröhögte a művészetemet, megette a modellhúst, aztán ő balra el, én meg fel a szobába, hogy feltöltsem az új képeket a boltba – na, pont ekkor állt le a szerver és kezdett el nagyon remegni a fejem az idegtől.

ui. főzés közben anya minden ajtót becsukott mindenhol, mert “nem tetszett neki a szag”, aztán apa megkóstolta, ő is kiröhögte, de diplomatikusan csak annyit mondott, hogy “érdekes”.
úgyhogy heló tikka, viszlát tikka, nem szeretlek tikka.

chicken tikka masala

csirke tikka masala

csirke tikka masala

Hozzávalók

    a marinádhoz
  • 30 dkg zsíros(abb) joghurt
  • 1 ek citromlé
  • 2 tk őrölt római kömény
  • 1 tk fahéj
  • 1 ek pirospaprika
  • 1/4 tk csípős pirospaprika
  • bors ízlés szerint
  • 1 ek gyömbér, lereszelve
  • 1 tk só
  • 45 dkg pulykamell (ráadásul!) falatnyi kockákra vágva
  • a szószhoz
  • 1 ek olaj
  • 3 zöld kardamom egészben
  • 4 db szegfűszeg
  • 2.5 cm-es fahéjdarab
  • 1/4 tk szerecsendió
  • 1 ek római kömény
  • 1 ek koriander, megőrölve
  • 1 tk kurkuma is kellett volna
  • 1.5 ek garam masala
  • 7 gerezd fokhagyma
  • 2.5 cm gyömbér, reszelve
  • 50 dkg paradicsom, szósszá főzve
  • 1/2 KIS citrom leve
  • 1.2 dl tejszín

Know-how

  1. a marinád összetevőit összekevertem, és a felkockázott húst beleforgattam - min. 2 órára hűtőbe kellett volna tenni, én másfél órát hagytam állni. (lehet, hogy ez volt a baj.)
  2. az olajon a lista 2-8. helyén szereplő fűszereket addig kavargattam, amíg illatosak nem lettek.
  3. eztán adtam hozzájuk a lereszelt gyömbért és az összezúzott fokhagymát - kicsit kavargattam.
  4. hozzáöntöttem az előzetesen felkockázott és kis sóval-cukorral szósszá tett paradicsomot, tejszínt és citromlevet (ez utóbbival ésszel - elviszi nagyon az ízét a kajának).
  5. pár percig főztem, aztán leturmixoltam (előtte kivettem a fahéjdarabkát) és még le is szűrtem.
  6. a húst nem túlságosan lecsöpögtetve a joghurtos páctól megsütöttem - addig, hogy kicsit odakapjon itt-ott.
  7. belekevertem a szószba, összemelegítettem őket és kész.
  8. rizs volt hozzá.
http://www.eztettem.hu/2014/04/csirke-tikka-masala.html

chicken tikka masalaa többiek 2/3-a szerint azért a tikka jó.

Anikó ugyanabból  a receptből dolgozott mint én, ráadásul 🙂
Coffeinmentes - chicken tikka
Gaba
is azt írta, hogy nagyon rendben van ez a tikka-dolog:
Tarkabárka - tikka
Katuci viszont pont annyira volt nemlelkes, mint én, bár lehet, hogy még inkább nemlelkes volt és még a képeit is megsemmisítette a tikkának. hehe.

14 hozzászólás a bejegyzéshez

  1. Gabi

    Egy ismerősöm külföldön kajagyárban melózott, és amikor ez a garam masala zacsi véletlenül kiszakadt (de csak épphogy egy pici lyuk lett rajta), kiürítették az egész gyárat, mert olyan szinten büdi volt. Én még nem kóstoltam, de azok után, amit hallottam róla, meg amit ebben a bejegyzésben is olvastam, nem is vagyok rá kíváncsi. 😀 Lehet, hogy ez hiba.

    Válasz
    1. Éci Szerző

      neeee! a garam masala állatjó, a citrommal rontottam el. ne hagyd magad lebeszélni, léccci!!!!

      Válasz
    1. Éci Szerző

      jaja – az eztettem menza fő célja Szeghalom felhelyezése a világ gasztrotérképére 😀

      Válasz

Szólj hozzá!

Az email címedet bizalmasan kezeljük. A * karakterrel jelölt részek kitöltése kötelező.