a teán füstölt lazac élete a krumplin túl

a mai mese a quinoáról fog szólni.

egyszer volt, hol nem volt, élt egy fa a messzi Dél-Ámerikában, amin kicsi, fekete, fehér, igen, nem piros golyók nőttek, némi szappannal bevonva,  méretükhöz képest jelentős vitamin- (B2, B6, B9) és ásványianyag-tartalommal (vas, magnézium, foszfor, réz, mangán). továbbá minden egyéb gabonafélénél több fehérjét tartalmaztak (ami nem túl nagy kihívás számukra, lévén nem is gabonafélék voltak ők...)

és még: gluténmentesek is voltak, de ez akkoriban még nem volt olyan trendi, mint ma.

aztán jöttek a gaz hódítók, hajóra rakták a golyókat és elhozták Európába. itt aztán gyorsan megnyitottak pár bioboltot és azóta is ezekben árulják aranyáron ezt a növénykét.

mindezek dacára a quinoa finom és pikk-pakk megvan.

1/2 cup főtt quinoa 111 kalória. (én egész nap elműködtem egy teljes cuppal tegnapelőtt. nem önszántamból, persze, de Balázs elvitte az összes füstölt lazacocskát, amit járt volna hozzá. miután mégiscsak ő keresi a pénzet, amit én a kínai meg arab boltokba hordok, kénytelen voltam számat befogni és magában quinoát enni.)

vallási meggyőződés szerint áztassuk elő, vagy ne (5-10 percet).

ami tény: a magokat saponin vonja be, eredetileg - ettől kellemesen habzana a szánk legott, a csomagoláskor elő-leáztatják ezt az anyagot - de mindenki tegyen belátása szerint. az öblítés mindenképp javasolt.

az (nem)áztatás után 1 rész quinoát 2 rész vízben tegyünk fel a tűzhelyre, és hagyjuk kb. 15 percet nem túl erős forrásban lefedve főni. akkor van kész, amikor teljesen magába szívta a vizet, és a magok kipukkantak és a csíra körbetekeredik rajtuk. mondjuk azt: nem nagyon lehet elvéteni, mikor van készen.

3x-osára dagad.

ha jót akarunk magunknak, fővés előtt 6-8 percig pirítjuk a magokat (amíg aranybarnák lesznek) és alaplében (oké, leveskocka) főzzük meg.

ez így köret.

további receptek felkutatása még folyamatban.

(...)

... és Éci királykisasszony megdöntötte a kuszkusz egyeduralmát a konyhában, és igazságos uralkodása alatt teret adott minden kisebb-nagyobb golyó, kocka, hasáb és amorf tápláléknak a kibontakozásra.

a továbbiakban pedig boldogan éltek, amíg meg nem haltak.

teán füstölt lazac quinoával

teán füstölt lazac quinoával

hozzávalók

  • 2 szelet bőrös lazacfilé
  • só, bors
  • 1 ek teafű (nem filteres; a színe mindegy, de a fekete aromásabb a zöldnél)
  • 1 ek cukor
  • 1 ek rizs
  • sok alufólia
  • gázálarc

know-how

  1. (régimódi villanytűzhelyen készülve) 1 nem túl nagy tepsi aljába (a 2 szelet halnak kell beleférnie) alufóliát tettem, rászórtam a rizs-cukor-tea keverékét, újabb fóliával lefedtem. ezt a fóliaréteget nagyon kilyuggattam (a füst miatt). az így előkészített tepsit rátettem a nagyobbik platnira és elkezdtem a legmagasabb hőfokon melegíteni.
  2. amikor elkezdett füstölni, ráfektettem a 2 szelet sózott-borsozott halat, lefedtem egy újabb réteg alufóliával és kb. 5-6-7 percig hagytam füstölődni (a legnagyobb fokozaton).
  3. lezárás után hagytam, hogy a maradék hő tovább dolgozzon, de 10 percnél nem volt több az összidő.
  4. eredmény: nagyon meggyőző.
  5. hozadék: 2 napra a dohszagot felváltotta a masszív füst.
  6. tapasztalat: 2 szelet lazac nem 2 emberes adag. legalábbis nem a mi kis családunkban.
  7. (kerámilapon ugyanígy csináltam a múltkor, csak wokban, de sütőben is működik.)