3 megálló

délután beneveztünk egy vezetett sétára tesómmal. átgurultam hozzá, gondoltam, majd a Bosnyák téren veszek egy napijegyet a túrához. rosszul gondoltam: a Bosnyák téren vasárnap nincs jegy- és bérletárusítás. legközelebb a Stadionoknál van ilyen opció, mit volt mit tenni… 2 megálló múlva (24 másodperc, kb) egy kedvesen mosolygó egészen fiatal ember határozottan elindult felénk. határozottan tudtam, hogy a következő mozdulata és a mondata nem fog tetszeni. (…) 6 percig győzködtem őket a megállóban – mert ekkorra már felfejlődtek kéttagúvá -, hogy tartsanak velem a Stadionokig, ahol a szemük előtt veszem meg a napijegyet. a 6. percben tesóm elémállt és egy egy ezrest feléjük tolva megérdeklődte, hogy most így akkor rendben vagyunk-e. a fiatalemberek mosolyogva eltették a pénzt, hozzátéve, hogy ez a beszéd és hogy nyugodtan mehetünk az 1sel a Stadionokig, mert ma délután nincs odaosztva senki. (…)
tanulság? nincs. még mindig a le vagyok sújtva. és maradok a biciklinél. bár beszart az első lámpám. de állítólag a rendőröknél is működik ez a módszer, csak kicsit magasabb a tarifa.

ezt a tésztát otthon sütöttem 2 napja, anya rostáján átment, apának kimondottan ízlett, a gimnáziumi osztályfőnököm meg egyenesen ujjongott, hogy végre eztettemet ehet. hát így. tényleg jó, egyébként.

jugoszláv kalács

jugoszláv kalács

jugoszláv kalács

Hozzávalók

    a tésztához
  • 37.5 dkg liszt
  • 1 zacskó Dr.Oetker expressz élesztő
  • 2 kk só
  • 2 ek cukor
  • 0.75 dl étolaj
  • 3.25 dl tej
  • a töltelékhez
  • 25 dkg túró (nem kwark, nem ricotta - túró)
  • 2 tojássárgája (a fehérje kell majd a végén a kenéshez)
  • 2 ek vaj
  • cukor ízlés szerint
  • citromhéj (opcionális)

Know-how

  1. a tészta hozzávalóit bedagasztottam - a lisztet összekevertem az élesztőporral, a sóval és a cukorral. a langyos tejet fokozatosan adagolva elkezdtem dagasztani a tésztát. úgy a tej 2/3-ánál átváltottam az olajra és fokozatosan azt is hozzáöntöttem a tésztához. amikor elfogyott, folytattam a tejjel - innentől annyit öntöttem hozzá, hogy rugalmas, edény falától elváló tésztát kapjak.
  2. (kétszer csináltam meg egymás után, másodjára megszaladt a tej, a tészta kicsit ragacsos maradt, de csak kicsit! viszont ez a változat sokkal puhább tésztát eredményezett.)
  3. letakarva megkelesztettem kétszeresére.
  4. a túrót és a vajat kikevertem a tojássárgájával és a cukorral (az első adagot sós túrósra csináltam, fele ennyi túróval - fényképezni kétségkívül azt volt jobb - nem folyt ki a túró belőle -, de a duplatúrós sokkal szaftosabb lett sütés végére).
  5. kelés után a tésztából két bucit csináltam, egyenként kinyújtottam őket egészen vékonyra.
  6. a túrós massza felét szétkentem a kinyújtott lap teljes felületén, aztán palacsintához hasonlatos módon feltekertem.
  7. a kész rudat trapézokra szeltem, lekentem tojásfehérjével és megsütöttem (175 fok, 15-20 perc).
  8. a másik bucit ugyanígy.
https://www.eztettem.hu/2013/10/3-megallo.html

jugoszláv kalács

11 hozzászólás a bejegyzéshez

  1. Kriszta

    A rendőrrel meg ne próbáld ugyanezt. Hivatalos személy megvesztegetésért börtönbüntetés járhat.

    Válasz
  2. Tóth Katalin

    A gimnáziumi osztályfőnököd továbbra is igen megtisztelve érzi magát, hogy eztettemet ehetett, és közli minden lelkes rajongóval, hogy igen finom volt, csinálják utánad bátran… (Ja, és Édua érdeklődött, hogy egyszer sütsz-e neki is.)

    Válasz
  3. sándor szilvia

    Bammeg,lájkolom……………..:-))))))))))))
    Magyarország,Szeretlek!
    De vajon mit vettek az 1-1 ezresen?Mit is vehetnek rajta?Fornettit?…pföö

    Válasz

Szólj hozzá!

Az email címedet bizalmasan kezeljük. A * karakterrel jelölt részek kitöltése kötelező.