wagamama

szombaton tökéletes idő volt a nagy ossobuco-küldetés végrehajására (esett).
miután kiderítettük, hogy a borjúnak melyik részét kell használnunk (a lábát) és ezt hogy mondjuk angolul (veal shank), elmentünk a piacra, minden húsost végigkérdeztünk, a legutolsónál, akinél a múltkor a phohoz vettük a csontot, megtaláltuk, amit kerestünk, megvettük, örvendeztünk, aztán úgy döntöttünk, hogy egy ossobuco-főzést nem lehet csak úgy elkapkodni – úgyhogy a borjúlábbal besétáltunk a wagamamaba és ettünk egy akkora tányér rament, ami után már eszünkbe se jutott a borjú lábával akármit is kezdeni – úgyhogy az ossobucoról nincs is többet mit beszélni.
a wagamamáról viszont igen, lévén az abszolút kedvenc helyünk az elmúlt hónapokban: nagyon jó ramenek, letisztult belső tér, professzionális kiszolgálás 15 eurónál nem többért – forintosítani nem érdemes, úgy drága, de helyi viszonyok közt bőven középkategóriás ár.
általános know-how: az ültetést a pincérek végzik, 3 másodperc alatt teremnek az ajtóban az új vendégnél, úgyhogy nem kell szerencsétlenül álldogálni – mivel hosszú sörpadok vannak, nem kimondottan intim ebédlőhely – az intimitást hétvégén ebédidőben szintén nem itt kell keresni, nagyon sokan vannak és elég hangos hely (főleg a szabadkonyha elszívói miatt). bármennyire éhesen ül is be az ember, nagy botorság többfélét kérni – minden hatalmas adag: bár én sokat eszek, a wagamama elég gyakran nyer. evés közben a pincér fiúk/lányok legalább egyszer felbukkannak és megkérdezik, hogy minden rendben van-e, amit a papír tányéralátétre fel is firkálnak (ahogy a rendelést is az elején). a fogások pálcikával jönnek, evőeszközt külön kell kérni (a ramenhez van egy hatalmas fakanál is).
sima csapvizet rendelni nem gáz (sehol Írországban), de a frissen facsart leveiket kihagyni nagy hiba.
ami nálunk ugyan nem faktor, de tény: gyerekbarát hely – a kölkök alapból kapnak egy vödör színes ceruzát meg színezőket, plusz a kajájukhoz gyerekpálcát (amit látszatra könnyebb kezelni a felnőtt variációnál).
Írországban 9 éttermük van (Dublinban talán 3), de Anglia sokkal durvábban meg van szórva.
kinek: mindenkinek, aki már nem akar a 3. napon is irish breakfastot enni, unja a fish&chipset, túltolta előző este a szórakozást.
kinek nem: aki nem bírja az ázsiai konyhát.

and now for something completely different…

courgette spaghetti

cukkinispagetti diópesztóval

cukkinispagetti diópesztóval

Hozzávalók

  • 2 db normál méretű cukkini
  • 5 dkg dió, megpirítva
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 kis marok bazsalikomlevél
  • 10 dkg rukkola-bébispenót-mángoldlevél (én egy salátakeveréket használtam, de a sima rukkola is jó)
  • 5 dkg reszelt parmezán
  • 1/2 citrom leve
  • olívaolaj (1 dl, kb.)

Know-how

  1. a cukkiniket lereszeltem (a julienne-reszelőn), enyhén megsóztam, öntöttem rá egy kis olívaolajat, összekevertem, szűrőbe tettem és negyed órán át hagytam lecsöpögni.
  2. a diót megpirítottam.
  3. a késes aprítóba tettem a diót és a fokhagymát, kevertem rajta párat.
  4. hozzáadtam a reszelt parmezán, a citromlevet, a bazsalikomot, a salátát és elkezdtem összedarálni.
  5. egy idő után fokozatosan öntöttem hozzá az olajat, a kellemes, krémes állag eléréséig.
  6. a lecsöpögtetett cukkinit tányérra szedtem, rákanalaztam a pesztót és ennyi. rántott hal volt hozzá.

forrás: Jamie Magazine. Issue 46.

https://www.eztettem.hu/2014/02/cukkinispagetti-diopesztoval.html

courgette spaghetti

walnut and ruccola pesto

Szólj hozzá!

Az email címedet bizalmasan kezeljük. A * karakterrel jelölt részek kitöltése kötelező.