pannukakku*

van az az idegesítő eső, ami esik egész nap, nem nagyon, csak annyira, hogy utáljak elindulni benne, szürke eget okoz, szar kedvet és édességzabálást.

meg van a múlt heti, amitől mini árvíz lesz a Béke téren, meg éjszakai setét délelőtt. ennél a pontnál egy telefon a fél9-es helyre, hogy kések kicsit, mert ennyire csak nem fog egész nap szakadni. és tényleg: az 1/3 útnál sokkal durvább lesz. 16 percig álldogálok egy kapualjban, az eső továbbra is a sokkal durvább fokozatban szakad, miután bevallom magamnak, hogy ezt most k.ra megszívtam, továbbmegyek. félútnál már azon gondolkozom, hogy felhívom emberemet és beleordítok a telefonba, hogy utálom őt is meg az esőt is, és nem megyek.

aztán jön egy busz, egy nemkedves sofőrrel (vagy már ő is látta, hogy nekem tökmindegy) és rámtol 2 hektoliter vizet. de ő nem tudhatta, amit én legalább 3 perce már igen: hogy átázott az esőcucc is rajtam - úgyhogy semmi megjegyzés nem hagyta el eperajkaimat, csak simán elkezdtem röhögni.

(mondjuk amikor szombat este a héten harmadjára játszottuk el ezt a forgatókönyvet az esővel, és a Trafóba is sikerült szétázva megérkezni, már nem voltam olyan mosolygós kedvemben - egészen addig, amíg Andi be nem futott, aki gondolom azért nem hozott esernyőt, hogy még nálam is ázottabb kinézetűre ázzon és ne érezzem rosszul magam. vagy csak simán sokkal hardcore-abb nálam. vagy nem vette észre az esőt. nála még ez is elképzelhető.)

sütőben sült körtés palacsinta

sütőben sült körtés palacsinta

hozzávalók

  • 2 tojás
  • 5 dkg liszt
  • 1 tk sütőpor
  • 2 dl tej
  • 5 dkg cukor (ízlés szerint növelhető a mennyiség)
  • 1.5 körte, cikkekre vágva
  • 1 dkg gyömbér, reszelve
  • 3 szem kardamom magjai, összetörve
  • 1 löttyintésnyi mogyoróolaj (vagy vaj, vagy sima olaj)

know-how

  1. a körtéket megmostam, kivágtam a magházukat és egyforma cikkekre vágtam őket.
  2. a cikkeket belerakosgattam egy 22 cm belső átmérőjű sütőformába (mivel egyben sül az egész tészta, nem jó, ha ennél kisebb tepsiben készül, mert nem fog átsülni).
  3. a tésztához a körtén kívüli összes hozzávalót homogénre kevertem és ráöntöttem a körteszeletekre.
  4. olyan 35 percig sütöttem 160 fokon, légkeveréssel - tűpróbával érdemes ellenőrizni az elkészültét.

forrás

pear in baking mould

* a pannukakku egy custard-szerű belsejű, sütőben sütött finn palacsinta, ami egyrészt nagyon finom, másrészt nagyon variábilis, harmadrészt nem kell fél órán át állni a palacsintasütő mellett, negyedrészt nem lesz tőle az ember palacsintaszagú sem. hidegen, melegen, cukros tejföllel, gyümölcsszósszal, vagy csak magában.

Pannukakku

a palacsinta a Tündérsüti szülinapjára készült - isten éltesse őt, de leginkább Ildót, hogy még sokáig tudjon blogot írni ő a köz legnagyobb megelégedésére.