“csak” Norris

egy bicajtúrán rettenetesen összevesztünk Ferivel egy bogrács akármi fölött kb. azon, hogy karikázzuk vagy kockázzuk a hagymát. azóta szigorúan egy estére korlátozzuk az együtt töltött időt, lehetőleg az asztal különböző részein ülünk és kínosan őrizzük a status quo-t.

úgyhogy kicsit tartottam a közös főzéstől Perével meg vele, de mind a hárman úgy gondoltuk, jobb lesz békésen lerészegedni, mint vérfürdőt rendezni a karácsonyi vacsora alatt, ezért elképesztő udvariaskodási köröket futva a szintidő két és félszerese alatt főztük meg a kosherit (ami egyébként Pere emblematikus kajája, nem normális mennyiségű szénhidrát van benne, és annyira jó, hogy még magamat is meglepő mennyiséget vagyok képes belőle megenni).

amikor már majdnem könnyekig hatódtam a kettejük végtelen kedvességétől, megértésétől, és magamban megbocsátottam mindent Ferinek, amit tovább fokozott az 5 hetes fia a kezében (amíg szegény Dóra kapott 8 perc kimenőt, plusz lehetőséget arra, hogy megsétáltassa a kutyát) - szóval komolyan elkezdtem azt hinni, hogy itt a merry christmas, előszedtek a hűtőből egy üveg "Csak" Norrist* és megkínáltak - gondoltam: mert szeretnek.
[snitt]
[2 perces néma csönd]
[sírás]
[nyálfolyás]
É: EZ MI A BÜDÖS PICSA????
PF: jó cucc, nem? (és itt nagyon hosszú röhögés kezdődött.)
É: nektek is boldog karit, bm.

meg a last christmas - de ezt talán hagyjuk is.

* a Bhut Jolokia 1.041.427, a Dorset Naga 923.000 pontos a Scoville-skálán - én meg még mindig gondolkozom azon, hogy vajon mi a jó abban, hogy egy fél körömnyi chilikrémtől elveszti az ember az ízérzékelését, a beszédképességét, az emberi mivoltát és a fél karját odaadná egy kanál olajért (mert megnézte Péter Anna paprika-videóját annak idején).

a recept eredetileg a Kifőztük open source gasztromagazinnak készült, és mivel a karácsonyi számban jelent meg, úgy vélem, helye van ennek a bűbáj történetnek a végén.

ricottás kiflik

ricottás kiflik

hozzávalók

  • 25 dkg liszt
  • 11,5 dkg vaj
  • 10 dkg cukor
  • 25 dkg ricotta
  • 1 tojás
  • 1 teáskanál vaníliaesszencia (elhagyható, vagy cserélhető egy zacskó vaníliás cukorra)

know-how

  1. A puha vajat a robotgép dagasztókarjával kikeverjük a cukorral, majd hozzákeverjük a ricottát (tapasztalatunk szerint a krémes állagú ricotta jobban működik ebben a receptben, mint a morzsalékos), végül az egész tojást.
  2. Ha használunk vaníliaesszenciát, azt is most keverjük a masszába.
  3. A lisztet folyamatos keverés mellett adagoljuk a tésztához.
  4. Mivel a kész tészta kissé ragacsos, alaposan lisztezett nyújtódeszkán dolgozzunk vele: osszuk 4 egyenlő gombócra.
  5. Egyszerre csak egy gombóccal dolgozunk: 3-5 mm vastag körlappá nyújtjuk, amit 8 egyenlő körcikké vágunk.
  6. A körcikkeket szélesebb végüknél kezdve kifliformán feltekerjük.
  7. Ugyanígy járunk el a többi gombóc esetében is.
  8. 32 kis kiflink lesz, amit 150 fokos sütőben halványbarnára sütünk. Amikor már kellően kihűltek, porcukorral megszórjuk őket.

forrás

ricotta cookies

ricotta cookie