igyál, a többit majd hozza a bor*

vételeztem két üveg bort a Bortársaságnál, amivel beszáguldottam a DM-be, hogy még a vége előtt elkapjam a Vandinik kivonás előtti brutál-leárazását.

pont az ő polcuk előtt történt a tragikus baleset, melynek során az egyik, nagyon nagy gondossággal kiválasztott bor eldobta az életét, és otthagyott engem egy szépen terjedő rozéfoltban. (egyszerűbben: vettem egy leárazott miklóscsabit k drágán.)

de a szomorú eset összehozott két emberrel, akik kicsit visszaadták azt a reményemet, hogy nincs még minden elveszve kis hazánkban: a boltos lánnyal, aki még nem járt a Bortársaságnál, de velem busongott a borszagban, és bár láttam, hogy illetlennek érezi a kérdést mély gyászomban, de csak feltette, miközben épp felmosott, hogy kapni-e arrafele normális áron bort (igen). illetve egy vásárlótárssal, aki viszont törzsvendég a BT-nál, és olyan szomorúan biztosított róla, hogy végtelenül sajnál (engem és a bort is), hogy már majdnem én kezdtem el vigasztalni, hogy előfordul az ilyen, na, de letörölte a könnyeit összeszedte magát és ajánlott 3 kimondottan jó fehéret, illetve egy hazafuvarozást, amennyiben mégis a 6 üveges doboz mellett döntenék.

* Hamvas Béla

és akkor egy mondatnyi előhang a recepthez: az alábbi húsgolyók az elmúlt időszak legjobb alkotásai voltak. a leves is oké, bár én jobban szeretem az erőteljesebb ízeket, amiket viszont a golyó produkált.

ázsiai zöldségleves sülthús golyókkal

ázsiai zöldségleves sülthús golyókkal

hozzávalók

  • 13 dkg barnarizs (száraz súly), megfőzve
  • 1 csokor petrezselyem
  • 6 szál zöldhagyma
  • 40 dkg csirkemell (nyers)
  • 1 szál citromfű
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 hüvelykujjnyi gyömbérdarab
  • 4 kaffírlime-levél
  • 2.5 ek miso-paszta
  • 1 pak choi
  • 18 dkg laposborsó
  • 6-8 fej gomba
  • 1 marék babcsíra
  • szójaszósz
  • 1 kis csilipaprika
  • limeszeletek

know-how

  1. a rizst megfőztem, hagytam kicsit kihűlni.
  2. a golyókhoz a főtt rizst, a felkockázott húst, a citromfüvet, a kaffírlime-leveleket, 2 szál újhagymát, a 2 gerezd fokhagymát, a feldarabolt gyömbért és a petrezselyemzöld felét a késes aprítóban sima pasztává konvertáltam.
  3. vizes kézzel apró golyókat formáztam belőlük (nagyon sok lesz ebből az adagból, viszont nagyon finom, úgyhogy elfogy simán).
  4. kevés olajon pár perc alatt körbesütöttem őket.
  5. a megsütött golyókat 1.2 liter forrásban levő vízzel felöntöttem, hozzákevertem a misot és felcsíkozott gombát, és még 10 percig gyöngyöztettem.
  6. az utolsó 2 percben hozzáadtam a felcsíkozott pak choit és a borsót, a vége előtt fél perccel pedig a csírát.
  7. az ízén szójaszósszal lehet igazítani.
  8. a tálalásnál a maradék petrezselyemzölddel és a felkarikázott zöldhagymával és chilivel megszórtam. volt hozzá limegerezd is.

forrás: Jamie Magazine Issue 55 (January 15)

asian style meatball soup

asian style meatball soup