fotóapparát – befejező rész

a Quaestor-saga egy cirka 70%-os kifizetéssel (részemre) és egy majdnem ugyanekkora összegű befizetéssel (a 220Volt részére) lezárult az én szempontomból. utóbbi eredményeként végtelenül boldog tulajdonosa lettem egy lelkes amatőröknek szánt fotóapparátnak. az eladógyerek felnézett, amikor előadtam a géptipológiai elméletemet neki és csak annyit mondott, hogy ja, nagyon lelkes amatőröknek.

most, hogy már két hete együtt élünk (már a fotóapparáttal, nem az eladógyerekkel) és a pulzusom normális marad, ha a közelébe érek, elérkezettnek láttam az időt az első igazi sorozat elkészítésére.
a másfél óra alatt többször konstatáltam, hogy itt azért egy elég szignifikáns változással állok épp szemben és k gyorsan neki kell állnom újra megtanulni fényképezni. mert egyelőre még se régi kompozíciós elképzeléseim nem működnek (márha voltak nekem olyanok egyáltalán), se a gép készségszintű kezelése. de aztán meghallom, ahogy exponál és elolvadok a hangjától és onnan kezdve már majdnem mindegy is a kompozíció meg a készségszint.

(a salátát Szilvia barátnőmnek csináltam, aki a végén már teljesen félretette a jólneveltségét és a tálból evett, miközben 24szer elmondta, hogy Éci, ezt mindenképp meg kell írnod; és a vadonatúj körömlakkomról meg a karkötőimről még szó se esett.
majdnem leírtam, hogy 1000 HUF-ból mennyi boldogság.
de aztán eszembe jutott a fényképezőgép ára.)

herby potato salad

az egyetlen normális képet a délután folyamán Balázs csinálta. hátperszehogy.

krumplisaláta deluxe

krumplisaláta deluxe

Hozzávalók

    a vinaigrette-hez
  • 3 ek kapribogyó, a sós levével együtt
  • 2 szál zöldhagyma
  • 2 nagy marék zöldfűszer (bazsalikom, zellerzöld, petrezselyem)
  • 2 ek borecet
  • 0.7 dl olaj (most repce volt)
  • só, bors
  • a salátához
  • 1 kg apró szemű krumpli, főzve, pucolva
  • 2 szem savanyú alma, kockázva
  • 3 szál szárzeller, vékonyra szelve
  • 2 marék zöld (én most bébikelt használtam, de spenót vagy bm egyéb salátalevél is jó)
  • 23 dkg csicseriborsó (konzerv)
  • 1-2 ek tök/napraforgó/fenyőmag a tetetjére (opcionális, de én mindenre szórok)

Know-how

  1. a krumplit megfőztem, hagytam kihűlni, aztán megpucoltam. (én mikro salátakrumplit használtam, ami nagyon jól mutat, de k nagy szívás egy kilót megpucolni belőle.)
  2. a vinaigrette hozzávalóit összeturmixoltam, félretettem. (a múltkor csak finomra vágtam a fűszereket és összekevertem az olajjal - nekem talán abban a rusztikus formában jobban bejött.)
  3. az almát, szárzellert feldaraboltam, összeforgattam a lecsöpögtetett csicseriborsóval, a durvára vágott zölddel, végül hozzáadtam a krumplit.
  4. sóztam, borsoztam.
  5. ráöntöttem a szószt és lazán összeforgattam.
  6. a magot a legvégén szórtam rá.
https://www.eztettem.hu/2015/09/krumplisalata-deluxe.html

Szólj hozzá!

Az email címedet bizalmasan kezeljük. A * karakterrel jelölt részek kitöltése kötelező.