nem ünneplünk – mi így élünk

szeretném hinni, hogy “feleség, anya és dolgozó nő vagyok, ahogyan a legtöbb nőtársam az országban” tündéri feleség vagyok, aki lelkesen mos-főz, mosogat(!!), rendben tartja az életteret, érdeklődve hallgatja meg a linuxról és a trónok harcáról szóló új híreket, gondoskodik férje fizikai egészségéről (kis futás, kis túra, kis ez, kis az) és szellemi feltöltődéséről (filmszínházmuzsika).
szombat kora reggel (jó, 9 óra volt) ennek jegyében kipattantam az ágyból, és (majdnem délre) sütöttem egy k jó cukkinis kenyeret. a fent említett férjem is kipihente magát addigra, kijött a konyhába, leült a terített (!!) asztal mellé — majd közölte, hogy EZT NEM LEHET MEGKENNI VAJJAL.
ez a mondat hirtelen váltást idézett elő a tündéri mivoltomban és artikulálatlanul ordítva kifejtettem neki a véleményemet a tohonya disznó férjekről, akik semmit nem csinálnak otthon, meg úgy általában is az egész hímsoviniszta férfitársadalomról, ami cselédsorba taszajtja a szegény nőt, továbbá ismételten felhívtam a figyelmét, hogy mindössze a felesége vagyok, nem a bejárónője  és a cukkinis kenyeret csak azért nem kentem rá a fejére, mert tényleg jó volt.

na, ezt a jelenséget hívják PMS-nek, amiről utóbb már mindig tudom, hogy túltoltam, de ettől függetlenül elég gyakran el kell viselnie csóri házastársamnak, cserébe viszont elég professzionális szinten teljesítem a tündéri feleség dolgot, HA nem menstruálok egy hét múlva és éppen közös lakásban élünk. mert amúgy, ha a szingli életemben élek, csak akkor mosogatok el, pakolom össze a rongyaimat és húzom össze a nagyját a lakásnak, ha anya bejelenti érkezését.

ezt a tortát meg futás után dobtam össze, békülési szándékkal. (még virágot is szedtem hazafele – hát na.)

coconut cake w/ ricotta cream

kókusztorta ricottakrémmel

kókusztorta ricottakrémmel

Hozzávalók

    a tortához
  • 28 dkg liszt (10 fehér, 10 tk, 8 kókusz)
  • 1/2 + 1/4 ek sütőpor
  • 1/2 tk só
  • 1.6 dl olaj (vm semleges ízű növényi)
  • 5 dkg cukor
  • 1.25 dl méz
  • 2 egész tojás + 1 sárgája
  • 1 tk vaníliaesszencia
  • 1.9 dl kókusztej
  • 1/2 citrom héja
  • a krémhez
  • 10 dkg sajtkrém
  • 25 dkg krémes ricotta
  • 1.25 dl tejszín (én az ír brutált használtam - 38% zsírtartalmú)
  • 4 tk cukor (kevés lett kicsit)
  • 0.5 tk vaníliaesszencia
  • a tetejére
  • vaníliás Oreo, áfonya, málna fű-fa-virág került (tetszőleges kombináció és mennyiség)

Know-how

  1. a liszteket elkevertem a sütőporral és a sóval.
  2. az olajat a cukorral, mézzel, vaníliával és az összes tojással (géppel) habosra kavartam.
  3. lassabb fokozaton tovább kevertetve a masszát, a száraz összetevőket kanalanként hozzáadtam. amikor a szárazak elfogytak, ment bele a kókusztej és a reszelt citromhéj - sűrű tészta lesz!
  4. 20 cm-es, sütőpapírral bélelt tortaformában sütöttem meg, 150 fokon, 45 percig (kb).
  5. amikor kihűlt, szépen ketté lehetett vágni.
  6. a krémhez a sajtkrémet átkevertem, majd hozzáöntöttem a tejszínt, a ricottát, a cukrot és a vaníliát - addig kevertettem a géppel, amíg tartása lett. (ha nem rögtön lesz megtöltve a torta, akkor ennél a pontnál lehet betenni a hűtőbe a felhasználásig.)
  7. az összeállításkor az alsó felet megkentem lekvárral (amit felbontva találtam a hűtőben, talán alma-rebarbara volt) és a krém felével. ráillesztettem a másik felet, rákentem a krém másik felét, megpakoltam a gyümölcsökkel meg a virágokkal és türelmesen megvártam, hogy reggel legyen meg fény és lehessen fényképezni.
https://www.eztettem.hu/2016/07/kokusztorta-ricotta-kremmel.html

coconut cake w/ ricotta cream

coconut cake w/ ricotta cream

6 hozzászólás a bejegyzéshez

  1. sándor szilvia

    HAHAHAHAAAAA………..de minek kellett a cukkinis kenyérhez még torta?!!…..
    Nem B-nek kellett volna megsütnie Neked a tortát ?!Így is kínoz a PMS!!!
    Gyerünk haza levendulás baracklekvárt főzni.
    Hahahahaaaaaa………:-)

    Válasz
  2. sándor szilvia

    Na,egyébként Compliment!
    A fotó pedig a legújabb nyári Homes & Gardens-ben is megállná helyét!

    Válasz
  3. Leopold Erika

    Onnan, hogy “artikulátlanul ordítva” én is írhattam volna. És utólag én is mindig tudom, hogy túltoltam 🙂 És én is mindig legalább kétfélét sütök, bár kétfélét akármikor sütök, nem kell hozzá PMS.

    Válasz
  4. Viki

    Mekkora tortaformában sütötted?
    Hétvégén rittyentenem kéne vmi gyors, egyszerűdenagyszerű, mutatós sütikét és erre gondoltam vaníliás Oreo nélkül, of course.

    Az ír 38%-os a tuti, egy francia cukrásztól egyszer azt hallottam, hogy 35% alatt nem is tejszín a tejszín, de japaánban volt dolgom 41%-ossal is. Egy biztos: A 38%-oshoz már nem kell habfixáló és társai, áll, mint a cövek, ha felverik habnak! 🙂

    Válasz

Szólj hozzá!

Az email címedet bizalmasan kezeljük. A * karakterrel jelölt részek kitöltése kötelező.