az eleje még egyszer

miután már mindent tud a házépítésről (mondjuk arról már én is, de legalábbis sokkal többet, amit valaha tudni szerettem volna erről a témáról), Balázs rávetette magát a kutyatartási ismeretekre és elolvasott minden fellelhető Csányi Vilmos-könyvet a témában, úgyhogy nyilván elmentünk a mester dedikálására szombaton vm popup könyvvásárba. ahol nyilván vettem magamnak egy semennyire sem szükséges szakácskönyvet. mert le volt értékelve 50%-kal tök szép és olyan receptúrák vannak benne, amik től 100 évig fogok élni szívemhez igen közel állóan egy edényben összerakhatók. és vegák. ma délelőtt végiglapozgattam a csudás új könyvet, végigjelölgettem a felét, aztán a végére eszembe jutott, hogy az egy hónapja itt heverő sütőtököt csak fel kéne már dolgozni.
szakácskönyv nélkül.

sütőtökös-tarhonyás egytál

sütőtökös-tarhonyás egytál

hozzávalók

  • 12.5 dkg tarhonya
  • 0.5 kg sütőtök (sütve, kockázva)
  • 8 levél kelkáposzta (belső, kisebb levelek voltak)
  • 1 kis marék dió, megpirítva, durvára darabolva
  • 10 dkg fetasajt
  • balzsamecet krém (lidl, tök jó, szeretem)

know-how

  1. a tököt megsütöttem, aztán felkockáztam. (lehetne kockázva is sütni, de a tök darabolásához munkavédelmileg lánckesztyű kell, amit nem tartok itthon, úgyhogy minden tök darabolásnál eszembe jut, hogy amilyen balfasz tudok lenni, simán levágom az ujjamat darabolás közben - szóval csak akkora darabokra szoktam metélni a tököket, amennyire nagyon muszáj.)
  2. amíg a tök sült, a tarhonyát kis olajon megpirítottam, aztán kétszeres mennyiségű forrásban levő vízzel felöntöttem, kis só, aztán lefedve közepes fokozaton ehetőre pároltam.
  3. a kelkáposzta leveleit megmostam, forrásban levő vízben 3 percig blansíroztam, aztán átszedtem hideg vízbe kicsit. a kezelhetőre hűlt leveleket vékonyra csíkoztam és kevés olajon pár percig sütöttem.
  4. a kész tarhonyát összekevertem a kelkáposzta csíkokkal, rákupacoltam a megsült tököt, morzsoltam rá fetát, megszórtam dióval és ment rá egy kis balzsamecet krém.
  5. és az egészhez volt egy podcast, a kávéról.

ház-update: az aljzatbetont végül felverték (ma, egészen konkrétan. két hónappal a tervezett átadás UTÁN. Bergerékhez képest egy MVM-es ügyintézés fénysebességűnek hat) - a két hülyegyereknek hála, akik se vizet, se anyagot nem nagyon tettek bele, legalább az alatta levő fűtésrendszer nem sérült meg. szóval most visszakerültünk az augusztus 2-i állapotra - ezt megünnepelendő elmentünk az ikeába és vettünk egy mosogató csaptelepet a nem létező konyha nem létező mosogatójához. örömünk határtalan.