és még azon is túl

szilvalekváros csiga

az elmúlt másfél hétben volt egy csomó mikro-sikerélményem, ami többnyire egy exceltáblához kapcsolódott és rajtam kívül kb. egy embernek okozott örömet.
ugyanebben a másfél hétben volt vagy 100 munkaórám is a fenti excellel, ami könnyen beláthatóvá teszi, hogy a munkán kívül a világon semmi nem történt velem.
aztán leadtam a pályázati elszámolást, aludtam egy fél napot egyben, utána meg sütöttem egy csigát és most várom a történéseket.

szilvalekváros csiga

szilvalekváros csiga

hozzávalók

  • a tésztához
  • 25 dkg túró (krémes túrót használtam)
  • 8 dkg cukor (3 dkg eritrit volt)
  • 50 g víz
  • 25 g olaj
  • 25 dkg liszt (8 dkg tk rozs)
  • 7 g sütőpor
  • 1 nagy csipet só
  • a töltelékhez
  • szilvalekvár
  • fagyasztott meggy
  • néhány darab vajkaramella
  • kis marék dió, apróra vágva

know-how

  1. a túrót az olajjal, vízzel, sóval, cukorral homogénre kevertem (géppel), majd a sütőporos liszttel összeállítottam a tésztát (szintén géppel).
  2. lisztezett nyújtódeszkán kézzel még egyszer átgyúrtam (nagyon ragadt, úgyhogy bőven szórtam rá és alá is lisztet), aztán vékonyra nyújtottam, megkentem a szilvalekvárral (ezt egy kis vízzel összekevertem, hogy kenhető legyen), megszórtam a meggyel és az apróra kockázott vajkaramellával.
  3. feltekertem.
  4. egy cc 40 cm hosszú cérnadarab segítségével másfél ujjnyi szeletekre karikáztam, tepsibe pakolgattam és megsütöttem úgy 13 perc alatt. lehet, hogy 15 volt.
  5. betoltam 3-at, aztán elszáguldottam tapasozni (ami akár pénztárcabaráttá is tehette volna az estét, ha nem cavat gondoltunk volna a tapasok mellé).

forrás