Voltak itt szép idők az álmaidban

elmentem HS7 koncertre, felidézendő a nyíregyházi éveimet - de közben rájöttem, hogy életemben nem voltam HS7 koncerten. (amúgy igazán remek kis este volt: majdnem sajnálni is kezdtem, hogy már feloszlottak, de aki 5 évvel a búcsúkoncertje után a Bp.Parkban * ** *** újfent zenél, annál sose lehet tudni. (csak azt, hogy Orfűn augusztusban újra búcsúzik. éljenek a Nagy Visszatérők.)

* a BpParkban már nem 490-ért mérnek rozét a rozéfröccsbe (40%-kot emeltek 2017 óta, btw), de mivel aznap este nem volt szénsavas víz a pultban (!), ez tkp. mindegy is volt. egyébként tonik volt, bár nem derült ki, hogy az amúgy tök kis cuki pultoslány ezt most komolyan gondolja-e, esetleg 16 évesnek látszunk, akiknek tonikkal is oké a rozé (?). (bepróbálkozott még a szénsavmentes vízzel is 590-ért, és nagyon nagy meglepetésre nem én voltam az első a kis csapatból, aki ezen felröhögött.)

** repohár nincs.
újra nem töltik a korábbit.
covid van.
fenntarthatóság nincs.

*** egy ismerősöm azt mondta, h én mindig elégedetlenkedek: akkor most kivételesen nem. van iható sör! (nem felebaráti jóságból a kisüzem felé, ofkorsz - egyszerűen rendeletmódosítás volt a szeszpiacon, de ez most mindegy is) a Fehér Nyúltól egy evidens, meg egy kevésbé evidens tétel, de van és nekem ennyi is elég a jólérzéshez. (hát még ha nem 5 deciket mérnének egy sour IPA-ból... ja, tényleg mindig elégedetlenkedek.)


és akkor most egy, az estéhez sehogy nem kapcsolódó turmixolt leves, amiből minden évben fényképezek egyet ha megvan a 35 fok - Perének üzenem, hogy én se értem, miért nem csinálok ilyet sokkal gyakrabban. (ez és ez és ez meg szintén turmixolt leves és a leírás szerint mindegyiknél 35 fok volt.)

uborka gazpacho

uborka gazpacho

hozzávalók

  • 1 normál méretű uborka
  • 2 TV paprika
  • 1 gerezd fokhagyma
  • jelentős mennyiségű menta
  • 5 dkg kenyér (3 szelet kovászos ciabatta volt)
  • 0.5 dl olivaolaj
  • 0.3 dl vörösborecet
  • só, bors

know-how

  1. az uborkát, a paprikát és a kenyeret nagyjából felkockáztam, a mentát és a fokhagymát durvára vágtam, mindent összekevertem egy fedeles műanyag dobozban, meglocsoltam az olajjal és a borecettel, befedtem és szobahőmérsékleten hagytam összeérni az ízeket 3-4 órán át. (hűtőben egész éjszakára is bent lehet hagyni.)
  2. közben összeraktam egy üveg zöldbabot fermentálódni, mert egyrészt olvastam tegnap egy fermentálós cikket a telexen, másrészt meg volt zöldbabom a hűtőben.
  3. és még egy bébicéklás-fetás tartot is csináltam (ez mondjuk nagyon pöszmögős volt, és így, hogy egy hete 0 szénhidrátbevitelt tartok, egy akkora szeletet bírtam végül lenyomni belőle, hogy ezért teljesen felesleges volt másfél órát pöcsölni vele. plusz ki eszi meg a többit, ugye.)
  4. a gazpachohoz megfőztem 2-3 marék zöldborsót (a végén hideg vízbe szedtem, a színe miatt - nehezen engedem el ezeket a kajafotós kis hülyeségeket, pedig ma már többedjére úgy felidegesített az új darktable, hogy tök komolyan azt gondoltam, h van egy 50-es meg egy 100-as fix canon objektívem, az árban megegyezünk.) és vékonyra szeltem 2 fej retket.
  5. az érési idő végén botmixerrel pürésítettem a zöldségalapot (ha túl sűrű - az lesz - vízzel simán fel lehet húzni).
  6. a borsót és a retket tálaláskor szórtam rá.

forrás

cucumber gazpacho