Zip’s, Miskolc – szevasztok!

azt, hogy a Zip's létezik, nyilván tudtam (azt, hogy 25 éve, már új info volt) - mármint azt, hogy sörfőző gépekben utaznak és meglehetősen jók ebben.

még azt is tudtam, hogy sört is főznek (6 éve, ez szintén új info volt), sőt, egy ideje tanítják is a sörfőzést.

de azért leginkább az asztalokba épített önkiszolgáló sörcsapokat akartam nagyon látni. az, hogy a történet ennél sokkal kerekebb lett, egyrészt Ulunak, a Kocsmaturistának köszönhető, aki odaszólt, hogy megyek, másrészt Halász Norbinak, a főzde cégvezetőjének, aki velünk töltötte a szombat estét éjszakát és néhány sör mellett felskiccelte a Zip-univerzumot.

ez az írás erről az univerzumról fog szólni, nem objektíven.

Zip's Brewhouse

és akkor erős kezdésnek itt is van rögtön az asztalba épített csap, ahol hetente változó 4 sört lehet csapolni - a rendszer precízen mér, a csapolt menyiséget kell fizetni. pohárfetistisztáknak ott a komplett söröspohár-szortiment, mindegyikre ráírva a típus, amihez ajánlják.  (nyilván én ültem a legmesszebb a csaptól és nyilván én nem csapoltam egyszer sem. de kiderült, hogy ízhiba workshopot* is szoktak tartani Zipéknél, amire egy ideje már nagyon kíváncsi vagyok -  úgyhogy nem aggódtam túl a nemcsapolást: majd legközelebb, ha jövök ízhibákból kiművelődni.)

* egy ilyen ízhiba ws-on a sörök ízhibáiról lehet ritka praktikus, a mindennapokban remekül használható (nem) ismereteket összegereblyézni - ha igazán jó az oktatás, az ember a büdös életben nem fog többet jó sört inni (ezt olyanoktól hallottam, akik már voltak ilyenen).

Angel's ser

a sörfőzde és a bár (?), bisztró (?) egy lakópark-irodaház alján van, Miskolc belvárosában. ez is egy olyan látványfőzde, mint a Firsté (ill. fordítva - a Firsté lett olyan, mint ez): a főzde üvegfallal van leválasztva a vendégtértől, ahonnan szépen bele lehet látni mindenféle folyamatba.

a hely egyébként kicsit posh (nekem; de én még mindig farmer-pólóban töltöm az életem nagy részét, ennek megfelelően a kocsmább kocsmákban kevésbé vagyok feszengős az első 20 percben), úgyhogy ha nincs meg a tudat, hogy van asztalunk, lehet, hogy kicsit zavarba is jöttem volna a helytől. a nem túl távoli jövőben nyíló pesti egységnél már visszábbvesznek a poshból, és inkább egy "elegáns hipszter helyet" készülnek összehozni (erre ott van a First belvárosi egysége tök jó példának, de ez most tényleg nem róluk szól - viszont ha már másodszor is szóba kerültek: az ő Váci úti főzdéjükben Zip-technika van).

Zip's brewhouse

a minimalista sörcímkéken általában a sör fajtáján és a főzde nevén kívül nem nagyon van más (ebben a műfajban itt az etalon) - Zipék is ebbe az irányba mozdultak,  viszont az alapokat megtolták még pár olyan infóval, ami az egyszeri sörivónak az ég világon nem mond semmit (mint IBU** és EBC szám), de mivel a címke tök kis harmonikus, ezen nem is fog senki fennakadni valószínűleg - meg  végül is a sör a lényeg.

** az IBU szám mutatja a sör keserűségét, felfele haladva durvul, 70 körül már elég hardcore tételek vannak - én szeretem azokat is, de első sörnek nem adnám senki kezébe. vagy de: ha én akarnám meginni. (az EBC a színkód, de annak egyáltalán nem látom értelmét, úgyhogy nem is merülök el benne.)

Zip's Brewhouse

egyébként a Zip's zászlóshajója a 3. kockában látható Mosaic, amiről már nagyon sokan mondták, hogy príma kis ivósör - én speciel a pils típusú söröket gondolkodás nélkül skippelem, most is megtettem volna, hiába ajánlotta nagyon Ulu előző este - viszont Halász Norbi nem az az ember, akinek ellent lehet mondani: úgyhogy kussban maradtam, megkóstoltam és jól meglepődtem. ha eztán menekülősörre kerül a sor, mindenképp eszembe fog jutni.

a középső képen a witwine nem véletlenül került középre - erős boros jegyekkel ugyan, de azért mégis egy saison ez. és engem eléggé le lehet venni a lábamról egy jó saisonnal.

Zip's Brewhouse

ha már sörök: a főzde a legbüszkébb az Angel's ser (a linken van egy videó nagyon sok ír tájjal - nézzétek meg, miért vagyok múlhatatlanul szerelmes Írországba!) nevű darabjára, ami egy jamesonos kollaboráció eredménye (kollaborálni újabban nagyjából kötelező kisüzemi sörfőzdéjéknél - a szerk.) - egyszer használt whiskyshordóban érlelt pale ale, furmintmusttal (!!!) felhúzva - pont annyira fancy, mint amilyennek hangzik (ehhez igazodik a palack, direkt a sörnek készült festménnyel a címkéjén és az ára is). 2000 liter készült belőle, a Zip's-en kívül a Beerselectionnél tuti van (mondjuk náluk mindig minden van).

(btw: az Angel's-t TANKBÓL kóstolni kb. a legmenőbb sörös élményem volt eddig. - ja, igen: körbe lehet nézni a főzdében is, erről van külön info az oldalukon.)

(btw2: egyébként ez az egész sört Jameson-hordóba dolog abból a Franciscan Wellből ered, ami a 2. számú kedvenc kocsmánk volt a corki éveink alatt - ezért az infóért el kellett mennem Miskolcig.)

Zip's Brewhouse

...és amikor már az egész asztal kiművelődött sörtipológiából, Norbi felhívta a figyelmünket a sör ÉS a Jameson csudás együttállására: van 3 féle ajánlott sör-whisky kombójuk, amiknek nekifeszültünk és le is győztük őket (ekkor még úgy tűnt legalábbis): nekem az alap whiskey és a dupla IPA jött leginkább össze, de a whiskeyt én - tök primitív módra -  gyömbérrel és lime-mal, ha egyáltalán, úgyhogy ez a véleményem nem túlságosan mérvadó. - - - viszont ez már egy fekete pálya.

Zip's Brewhouse

az egész estés sörkóstolás önmagában is meglehetősen nehéz műfaj, a töményszeszes zárással meg végképp el lehet felejteni az úrinős hozzáállást a dolgokhoz, úgyhogy egyáltalán nem hülyeség, ha egy sörös hely túllép a ropin.

Zipék nyilván ezt is megtették és egy nagyon korrekt bisztrókonyhát pattintottak a főzde mellé szellemes sörkorcsolya-sorral: békacombbal (nem akarom, hogy ez úgy hangozzon, mintha állandóan békacombot tömnénk - most ettem életemben először: a bundázás miatt ugyan nem volt asszociációs kényszerem, de kétségkívül bizarr darab, viszont nagyon finom), sörben érlelt sajtokkal, pelmenyivel (ez utóbbira még most is könnyes szemmel emlékezem vissza: ha nem 3 Jameson után lettem volna, bizonyára le is fényképezem. de 3 Jameson után voltam) + egy litván kenyérnek nevezett dologgal, ami egy szénrúdra hasonlított leginkább, és azóta se tudom, hogy pontosan mi is, de elképesztően finom volt. ja. azt hiszem, az volt a legfinomabb, amit kóstoltam.

Zip's brewhouse

az este folyamán az "őrület" után a 2. legtöbbször elhangzott szó a "kollaboráció" volt - a főnök elég durván pörög és ott is meglátja az együttműködési lehetőséget, ahol nincs is. (a Gabko chilivel (a Zip mangó pale ale-je van benne), a 42-vel és a Black Sheeppel is van közösködés  (ls. Dirty 42 és a 2in1) - ezek mondjuk még az értelmezhető kategóriába tartoznak,  na de a [sörös] szakállápolási cuccoknál azért már kicsit felszaladt a szemöldököm.)

Zip's brewhouse

nagyjából tisztában vagyok vele, hogy egy sörfőzde miatt az emberek nagyon nagy százaléka nem fog Miskolcra elmenni, de ti ne legyetek az emberek nagyon  nagy százaléka de ti legyetek okosak, és tudjatok róla, hogy a Pizza, kávé, világbéke is Miskolcon van, meg a gyönyörűszép Avasi kilátó, sőt, Boldogkőváralja egy köpés onnan (a várban van egy ólomkatona-kiállítás, amiben simán el lehet bóklászni egy órát) és máris elment másfél nap a hétvégéből.

a maradék fél nap meg kell a regenerációra.