már jobban tudjuk, mit tudunk jobban

vargabéles

a Berger-ház saga egy felszámolási eljárással véget ér lassan.

írnám, hogy végre már.
ha be lenne fejezve a ház.
ha le lenne zárva a szerződés, építési naplóstól, felelős műszaki ellenőri papírostól (ezek mind kellenének a használatba vételi engedélyhez).
(egy igazságügyi szakértő lezárja, 300E.ért, HA minden hibát kijavíttattunk, amit a Berger lentebbi csodás alvállalkozói maguk után hagytak.)
(ezt az ügyvédünktől tudjuk, 40E/óráért.)
(plusz ÁFA.)
ha nem mi lennénk 128.ok a kártalanításra várók sorában. (egy nyilván semmilyen vagyonnal nem rendelkező cég felszámolásánál. az illeték az igény bejelentésre a kárigény 10%-a. plusz a felszámolóbiztos díja. no kidding.)
ha nem kapnánk olyan árajánlatokat festésre, burkolásra, erre-arra, amik olyan abszurdak, hogy már anyázni sincs kedvem. (parkettázás 2M/70m2, igen, kétmillió. parketta nélkül.)
de legfőképp, ha nem tudnánk, hogy a Berger továbbra is épít szerkezetkészre, más néven.
(valamiért hónapok óta úgy érzem, hogy a törvénytisztelő állampolgári mivolt a balfaszság maga.)

úgyhogy csak annyit írok, hogy ha bármilyen cégformában Beregszászi Pál nevével találkozna bárki, aki építtetne, gondolkodás nélkül forduljon sarkon.
a Rácz-Ép Generál csapatától kapott szigetelési/vakolási ajánlatnál szintén.
és Kovács (Kokó) István - ez a KKI nem az a KKI - beltéri glettelése, festése előtt is.

--------------
ps. ha egyszer befejeződik ez a cirkusz, lajstromba veszem azokat is, akik tényleg értenek ahhoz, amire szerződtek.

pps. a vargabéles nem túl kreatív fotóit egyébként egyetlen mozdulattal töröltem mindenhonnan. sose csináltam még ilyet, úgyhogy elég értetlenül álltam a gépem előtt, hogy ezt már mégis hogy. de adatmentőBalázs kicsit közbeavatkozott, és 14 óra alatt visszaállított 756 file-t az elmúlt 2 évből. közte ezt a felejthetetlen fotográfiát a vargabélesről.

vargabéles

vargabéles

hozzávalók

  • 10 dkg cérnametélt
  • 50 dkg túró
  • 3 tojás
  • 5 dkg vaj
  • 2 zacskó vaníliás cukor
  • 4-5 ek cukor
  • 1 marék mazsola (opcionálisan rumba áztatva)
  • 1/2 citrom héja (is jó lett volna, de az most nem volt)

know-how

  1. a tojások fehérjét egy csipet sóval kemény habbá vertem.
  2. a tojássárgákat a cukrokkal kikevertem, hozzáadtam a túrót és a puha vajat - összekevertem.
  3. a túrós mixhez hozzáadtam a(z előzetesen rumba áztatott) mazsolát, aztán óvatosan hozzáforgattam a tojáshabot.
  4. a tésztát 1 perc alatt (komolyan) megfőztem és amikor kicsit kihűlt, beleforgattam a túrókrémbe.
  5. kivajazott, kalácsmorzsával megszórt tűzálló tálban (26x20 cm) cc. fél óra alatt megsütöttem. (a kalácsmorzsával a tetejét is megszórtam, de ez szintén csak opcionális.)
  6. Balázs szerint jó lett volna, ha teszek bele cukrot.
  7. szerintem jó volt ez így is, hidegen még sokkal inkább, de addigra alig maradt belőle.

forrás